1. Életmese: Tényleg én teremtem a világom? – avagy a jungi projekciók

Hihetetlen dolog történt velem pár nappal ezelőtt. Egy napon belül 3 váratlan kiadás, egy 70e Ftos bojlerjavítás, egy 55 e Ftos autópályamatrica büntetés, és egy 100e Ft büntetés gyorshajtásért. Nem hiszek a véletlenekben, napokat dolgoztam magamon mindezek megértésén, feldolgozásán, pozitívba fordításán. És végül megszületett az Életmesék első története.

Szerda este, hirtelen elment az áram az egész házban. Lassan kiderült, a bojler tönkrement. Csütörtök reggel a postaládámban találtam egy felszólító levelet, tudtam, hogy február 2.-án elfelejtettem megvenni az éves autópálya-matricát, és mentem az autópályán, vártam is a büntetést, majd örültem, hogy nem jött. Na de most, dörgedelmes levél, hogy azért mert nem vettem át a büntetésre felszólítást, attól ők még úgy vélelmezik, hogy átvettem, a büntetés 55,000 Ft. Rögtön bekapcsolt a régi mintám, ha jön egy büntetés, abból mindig 3 lesz. Próbálok tudatos lenni az ilyen régi mintákra, próbálom az ilyeneket fülön csípni, elengedni. De éreztem, hogy a minta elsodor, jött a feszültség, úgyhogy már meg se lepődtem, mikor a bojlerszerelő közölte, hogy 70.000 Ft lesz a javítás. Kerestem, hogy mi ez? Mit kell itt megtanulnom? Hamar rátaláltam, hogy az anyagi biztonságtól való félelmem bukkant már megint fel, próbára téve, hogy tudok-e bízni magamban.  Meditáltam, tisztítottam, elengedtem a feszültségem, és tényleg újra jó állapotba hoztam magam délutánra. Másnap reggel az ügyfélkapun keresztül kaptam egy levelet a rendőrségtől. Gyorshajtás, 100,000 Ft a bírság. Egy pillanatra lesokkolódtam, mély levegő, emlékeztettem magam a felismerésemre. Közben társult hozzá még egy fontos felismerés, ugyanis mind anyu, mind a párom komoly anyagi segítséget ajánlott fel, elfogadhatom-e tőlük, vagy mindent egyedül kell megoldanom? Mindenesetre pár perc elég volt, hogy csak nevessek az egészen (mármint az Univerzum fricskáján, és megállapítsam, hogy na tudtam, hogy meg fog jönni a harmadik is) és csodás ajándékként az egész délelőtti munkám egyszerűen gyönyörű volt (két következő életmese alapanyaga is körvonalazódott). Hazajöttem, még a bojlerszerelő által 2x eláztatott fürdőszobát is vígan feltakarítottam, majd mentem a konyhába, hogy végre melegvízben elmosogathassak. Ekkor észleltem, hogy két legkedvesebb edényem (Zepter) egyberagadtak, szétszedhetetlenül (Persze később a fiammal csak szét tudtuk szedni😊). Ez valahogy végleg kiverte a biztosítékot. Elindult egy másik, nagyon régóta ismert körforgás, semmi sem jó, éktelen düh, kirobbanó feszültség. Ezt szoktam a sz××ban dagonyázásnak hívni. És innen régen elég hosszú idő volt kijönni, sok tudatosság segítségével egyre könnyebb már, de most elég rendesen beszippantott. Ott hagytam mindent, és leültem meditálni. Leginkább az érzéseim elengedése állt a fókuszban, amik annyira el tudnak vinni. A végén még azt is ki tudtam mondani, hogy hálás vagyok ezeknek az eseményeknek, mennyi mindent tudtam belőle megtanulni! És azon meg csak csodálkozni tudok, hogy ennyi negatív dolgot hogyan tud az Univerzum ilyen rövid időre összesűríteni, avagy én hogyan tudom a világomat így teremteni? Azért az nem semmi, ha egy büntetés másfél hónapot csak úgy kering az éterben, hogy pont azon a napon érkezzen meg, amikor a másik két dolog is megteremtődik 😮  De ha már ilyen lehetetlen negatív dolgokat össze tudok hozni, akkor BÁRMIT meg tudok teremteni.

A fenti történetben nagyon sok dolog sűrűsödött össze:

• Egy régi minta, ha egy büntetés jön, azt másik kettő követi. Ráadásul ez nem csak az én hiedelmem, ez egy kollektív, az egész magyarságot érintő hitrendszer, három a magyar igazság. Ennek a megoldása a régi minták tudatosítása, majd elengedése relaxációban, vagy a SEDONA módszer segítségével.
• Félelmeim az anyagi biztonság elvesztésétől. A jungi árnyék fogalom.
• Mindent egyedül kell megoldanom. Ismét egy hitrendszer. A mélyben itt büszkeség, dac, szégyen érzései bukkannak fel, de ezek megdolgozottságát jelzi, hogy a segítségeket elfogadtam, és szinte anyagi veszteség nélkül kerültem ki a helyzetből.
• Befordulás egy negatív spirálba, ezt is ismerem már, nagyon sokszor csináltam, jön valami rossz, amin lehet mérgelődni, majd még másikak, és lehet dagonyázni a semmi sem jó érzésében. Feljöhet a gyerekkori dackorszak akkor elfojtott dühe, mert jó kislánynak kellett lenni. Így tör utat magának az árnyék, így teremtődik a világom, így teremtem(?) a világom, hogy újra és újra ráláthassak a mélyben elfojtott dolgaimra.

Mindezek után hadd világítsam meg a jungi pszichológia alapjait néhány mondatban.

A jungi személyiség felépítése az Én köré központosul. Azt hihetnénk, ő személyiségünk központja, pedig nem ő a király országunkban, országunk egy nagy része felderítetlen – ezt nevezzük Freud óta a tudattalannak. Az Én feladata a külvilág és a személyiség tudatos része közötti egyensúly megteremtése.

Az Én köré szerveződik a perszona, jelentése szerepszemélyiség. A perszona az, aminek, amilyennek mutatjuk magunkat a külvilág felé. Öltözködésünkkel, beszédünkkel, cselekedeteinkkel egy bizonyos benyomást keltünk magunkról. Egy personánk van, de több szerepben is létezünk, például: anya, dolgozó nő, feleség, valamilyen közösség tagja stb.

Kialakulása gyerekkorban kezdődik, a körülöttünk lévőket elkezdjük utánozni tudatosan és tudattalanul is. Nagy szerepe van a nevelésnek, a társadalom elvárásainak is.

Tehát a perszona egy mesterséges személyiség, kompromisszum valódi önmagunk és a társadalom elvárásai között, illetve kompromisszum önmagunk és aközött, amit hajlandóak vagyunk magunkból megmutatni.

Duális világban élünk, mindennek megvan az ellentéte, azaz amikor azt építem bele a személyiségembe, hogy én pl. jószívű, önzetlen vagyok, ennek ellentétpárja is megjelenik. A két lehetőség közül az egyiket beillesztjük énünkbe, a másikat kizárjuk, és ez lesüllyed az árnyékba. A terápia, az önismeret fontos része a saját árnyékunk felismerése. Megjelenhet az álmokban, a félelmeinkben (milyen csodás a nyelvünk: fél-elem), kivetíthetjük másokra, (akiket nehezen viselünk a környezetünkben, azok tulajdonságainkban gyanúsan a saját árnyékainkra ismerhetünk) vagy mint a fentebb leírt történetben is látszik, megjeleníthetjük a környezetünk eseményeiben. És nem beszéltem még a betegségekről, véleményem szerint a legtöbb betegség hátterében ott bújik az árnyékunk, aki meg akar jelenni, felszínre akar kerülni és más módot nem találva így próbál szembesíteni.

Árnyékaink tehát újabb és újabb módon jeleznek, tükröt tartanak felénk, megmutatják, hogy ez is én vagyok. Azokat a dolgokat, amiket kizárunk, elutasítunk, amilyenek nem akarunk lenni, vagy amit nem látunk meg magunkból azt Jung az árnyékszemélyiségünknek nevezte. Ezzel egy komoly baj van, nem tudunk róla, pedig a sajátunk, azaz anélkül irányít, hogy fogalmunk lenne róla.

A terápia feladata sokoldalú, először is fedezzük fel az árnyékba elnyomott részeinket. A fenti példában elég sok terápiás munkámba került, hogy ráismerjek, hogy ez a történetsor, amit már sokadszor mindig új és új módokon teremtek magam köré a dackorszak időszakában gyökerezik. Akkoriban állítólag hisztis kislány voltam, újra és újra letörték erős akaratomat, megtörtek, nem tudtam megélni önmagam, jó kislánynak kellett lennem. Gondolom most sokan magatokra ismertek, kedves olvasók. Így aztán felnőtkoromban sikerül a világomat olyannak teremtenem, amilyen gyerekkoromban volt, (minden rossz) és most megélhetem a feszültséget, lehetek dühös a világra, akár dacolhatok is a világgal (mit nekem 50es tábla). Persze csak jól kibabrálok magammal, de fontos, hogy már ezt is látom, látom mit teremtek, értem miért teremtettem, és így le tudom állítani. Meg tudom fogalmazni, hogy én ebből már nem kérek. Magamhoz tudom ölelni azt a dacos kislányt, akinek akkor ott pár éves korában semmi sem volt jó, nem lett elfogadva olyannak, amilyen, megszeretgetem. Azaz elfogadom árnyékrészemet és beépítem, integrálom a személyiségembe.

Az Én, a perszona, és az árnyék után még egy fogalmat be kell vezetnem, ez pedig a Selbst. Fordítása mélyén, legbelső önvalóm, isteni magom. Ez az a részünk, amitől kisgyerekkorban többé-kevésbé elszakadunk, hogy aztán életünk második felében keressük a hozzá vezető utat.

„A mélyén egyszerre határolt és határtalan. Ahogy kisugárzása van, úgy mindent befogadó, ellentéteket egyesítő funkcióval is bír. Kerek egész totalitás, rugalmas, pulzáló, előrehaladó, úton levő, de maga az ÚT is. A folyton változó, dinamikus harmóniát valósítja meg, az örök fejlődés és tökéletesedés elve. (Koronkay Bertalan)

Ebben az Úton levésben szeretek másokat támogatni, kísérni, hiszek az örök fejlődésben és vágyom a teljesség elérését. Önfejlődésem fontos állomása pedig, (köszönhetően e három hirtelen, váratlan kiadás története átélésének, megértésének és személyiségembe integrálásának) hogy megszületett az első életmese, melyet remélhetőleg több is fog követni, és megvalósulhat egy nagy álmom, hogy megjelenik egy olyan könyv, amely sokaknak tud segíteni.

A végére a jó hír: az árnyékban nem csak a sötét, elfogadhatatlannak vélt részeink vannak, ha merünk letekinteni a mélybe, megtalálhatjuk a kincseinket is, mint én, az elveszettnek hitt írás képességét.

2025. 03. 27.