A mai rohanó világban nincs megállás. Fogyasztói társadalmunk pénzszerzésre hajszol, hogy megvegyünk mindent, ami kényelmessé, esetleg egészségessé teszi életünket. A csapdát nehéz észrevenni, de egyre többen megteszik. Keresnek egy – egy pillanatra megállást, egy-egy jóga óra, relaxáció, esetleg rendszeres autogén tréning. Néhányan eljutnak egy-egy önismereti csoportba is. És még kevesebben vannak, akik egyéni terápiákra járnának, pszichológushoz fordulnának. Ez még ma is nagyon kevéssé elfogadott, annak valami komoly baja lehet, aki ilyen irányú segítséget kér.

Pedig micsoda segítség, ha van, aki meghallgat. Régen a család sokkal jobban összetartott, volt kihez fordulni, volt kinek kibeszélni magunkat. Egy ismert klinikai szakpszichológus – Orosz Katalin – szavait idézném; körülbelül 15-20 baráti, rokoni kapcsolatra van szükséged ebben az elidegenedett világban ahhoz, hogy egészséges, biztonságos, kiegyensúlyozott érzelmi világod biztosított legyen. Persze a facebookon biztos van száz vagy ezer ismerősöd is, de azokra vajon tényleg számíthatsz, tényleg meg tudod osztani gondolataidat, problémáidat? Kapcsolati rendszerünk egyre felszínesedik.

Azért egyre bővül az a réteg, aki felismeri, milyen jó is a segítő beszélgetés. De vajon tényleg jó? És mire jó? Ezekre keressük a választ cikkünkben.

Azt már az előbb is említettem, hogy milyen fontos, hogy meghallgassanak, hogy valakinek, akár egy barátnőmnek kibeszélhessem a problémámat. Mi is történik ilyenkor? Rendszerezem a gondolataimat. Rendet teremtek. A bennem kavargó élményvilágot megpróbálom szavakba önteni. Sokszor már csak ez elég, ahogy kimondom a dolgokat, bevillan a megoldás. Ezt tudja sok irányból megtámogatni egy pszichológus. Hogy hogyan, arra nézzünk egy példát:

 Kliens.: Egész napom elromlott, mert reggel összetörtem a kávéscsészémet. Kétbalkezes vagyok.

Pszichológus: Leesett a csésze, és mindjárt ügyefogyottnak érezte magát, s ez egész napját meghatározta.

A kliens itt, mint látjuk, generalizációt – általánosítást hajtott végre, egy egyedi tapasztalatból általános törvényt alkotott magáról.

Egy alárendelt ok-határozó összetett mondatot használt, (Elromlott, mert…) melyet a pszichológus mellérendelt mondat formájában adott vissza (leesett a csésze, és…).Ezen kívül az „összetörtem” igét a „leesett” szóval tükrözte vissza. A kliens a történésbe ugyanis bevonta személyét, magára vont egy véletlen eseményt. A segítő visszajelzése az esemény és a személy különválasztását tette lehetővé.

Lelki problémáink, konfliktusaink nagy része abból fakad, hogy az egyén élete során (a szocializáció sokat „segít” ebben) önmagáról hamis képet alkot. Így önmagáról alkotott képe – ezt énképnek nevezzük, önértékelése és a környezetének róla alkotott képe minduntalan ellentmondásba kerül. Egy terápia vagy egy önismereti csoport rengeteget tud segíteni abban, hogy a hamis énkép finoman tisztuljon.

Minél nagyobb a különbség az énkép és a reális kép között (ahogyan mások látnak engem), annál több kommunikációs konfliktusra számíthat az egyén. Ezek a konfliktusok szorongást váltanak ki, mely csökkentésére szolgálnak a már Freud által is megnevezett, és sokak által ismert elhárító mechanizmusok, mint például az elfojtás (a kellemetlen eseményt száműzöm a tudattalanomba), vagy a regresszió (amikor egy kellemetlen helyzetre adott reakcióként gyerekesen viselkedem). A terápia feladata ilyenkor – Rogers nyelvezetét használva – az egyén elhárított tapasztalatait énjébe integrálni.

Az énkép – reális én fogalmánál maradva, azt tovább bonyolítva ismerkedjünk még meg az énideál fogalmával is. Az énideál a társadalmi elvárásokat hordozza, az egyénben lévő morális dimenziókat jelenti. Minél nagyobb az énkép és az énideál közötti távolság, annál nagyobb a bennünk lévő belső feszültség.

Érdemes pár szót ejteni arról is, hogyan alakul ki az énkép, hátha jelenleg is szülő olvasóinknak e pár szóval is segíteni tudunk. Már egészen kicsi gyermekkorban kezd kialakulni. A környezet értékelő visszajelzéseiből táplálkozik. Ez egészen kicsi korban elsősorban a szülőket jelenti, később csatlakoznak ehhez a pedagógusok és a kortársak. Amennyiben a környezet a gyermekkel szemben negatív attitűdöt alakít ki, úgy ez a majdani felnőtt önképének részévé válik. Így lehetséges az, ahogy a fenti példából is látszott, hogy valaki egy összetört csésze miatt rögtön kétbalkezesnek értékeli magát.

Az is lehetséges, hogy a családi struktúra egy olyan egyensúlyi állapotot hoz létre, amelyben a gyermek mintegy feszültség-levezető vagy stabilitást fenntartó szerepbe kényszerül, ami aztán akár addig is elmehet, hogy valamilyen betegség fejlődik ki a család-rendszer fennmaradása érdekében.

Ha már Rogers neve felmerült, ismerkedjünk meg gondolataival azzal kapcsolatban, hogyan lehet jól segíteni a terápiában.

Nagyon fontos szempont, hogy mennyire képes a segítő személy optimális feltételeket biztosítani az egyén saját (és ezen van a hangsúly) erőforrásainak kibontakoztatásához.

A két fél közötti kommunikáció során a kliens kifejezésre juttatja érzéseit, problémáit, tapasztalatait önmagával és a világgal kapcsolatosan. A pszichológus arra törekszik, hogy ezeket az érzelmekkel áthatott közléseket minél pontosabban felfogja: nem csupán azok tartalmi, gondolati oldalát, hanem elsősorban érzelmi vetületét. A segítő fő feladata ezeknek az érzéseknek a kliens számára való visszatükrözése, amelyben hitelesen láthatja önmagát.

A másik ember lelkivilágába való beleérzés – az empátia fogalmát ma már gyakran használjuk. Fontos a kliens érzéseinek olyan szinten való visszatükrözése, amely az ő aktuális helyzetében elfogadható. Lehet, hogy a terapeuta sokkal több ismeretre tett szert, mégis csak annyit juttat ebből vissza, amennyinek befogadására a kliens az adott pillanatban alkalmas. A visszatükrözés „művészete” éppen ebben rejlik. A visszatükrözés során az egyén önmagáról szerzett ismeretei kibővültek, önismerete fokozódik. A terapeuta ugyanis a visszatükrözés során elsősorban olyan mozzanatokra utal, melyek a kliens számára nem, vagy alig tudatosak, a beszélgetés során azonban felszínre kerülnek, ezáltal énképébe integrálódnak.

A visszatükröző tevékenység csak akkor lehet eredményes, ha a terapeuta képes kliensét elfogadni, mégpedig feltétel nélkül, és ezt képes vele érzékeltetni is. Ez az elfogadás egyedülálló és biztonságot nyújtó tapasztalat.

Rogers szerint az empátia és feltétel nélküli elfogadás mellett a harmadik tényező a segítő foglalkozásúval szemben támasztott hitelesség igénye – melyet a kongruencia fogalma fed le. Azaz a segítő őszinte, hiteles viselkedése elengedhetetlen az eredményes munkához.

Remélem cikkemmel sokakban feltámasztottam a vágyat arra, hogy keressenek valakit, akivel beszélhetnek problémáikról, vagy becsatlakozzanak egy önismereti csoportba. Elinduljanak egy úton, az önismeret útján. Tárják fel magukban, milyen is az énképük, és közelítsék ezt a reális képhez, személyiségük garantáltan gazdagodni fog.

És hogy én mennyire vagyok kongruens – azaz hiteles? Honlapom legfőbb célja, hogy megmutassam magamat, a bejárt utamat, hogy könnyedén egymásra találhassunk azokkal, akiknek az segítő támogatásomra van szükségük.

Molnár Katalin

2015.01.12.

Hallgatni, meghallgatni csoport

Tringer László A gyógyító beszélgetés című könyv alapján